• © 2024 Trendency Online Zrt.
  • Facebook
  • LinkedIn
görgess le
Vissza

UX/UI designer (contractor)

Budapest, Hungary

Miért dönts a Trendency mellett?

Nálunk a közös munka az ajánlatadás helyett egy beszélgetéssel kezdődik, ahol egy kávé mellett igazán megismerhetjük egymást és a feladat hátterét.

Amikor a megoldást keressük kihívásodra, nemcsak a megérzéseinkre, illetve a hazai és nemzetközi projekteken szerzett tapasztalatainkra támaszkodunk, hanem a laikusok számára sokszor száraz adatok is segítenek minket a döntésben.

Henry Ford anno elég jól kijött abból, hogy minden vevőjének fekete autót gyártott. Mi a testreszabottságban hiszünk. Ezért a piacon egyedülálló módon csaknem az összes, széles körben használt platformon otthon érezzük magunkat, így nem korlátoz bennünket a technológia: mindig a feladat szempontjából tökéletes megoldást javasoljuk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a gondos előkészítés semmit nem ér minőségi és rugalmas kivitelezés nélkül, ezért az összes munkafázist házon belül tartjuk az első konzultációtól kezdve az utolsó tesztelésig.

A sikerrel zárt projektek és ügyfeleink visszajelzései azt igazolják, hogy jó úton járunk. Neked is szívesen bebizonyítjuk.

Feladatunk van számodra!

Csatlakozz a Trendency csapatához, dolgozz és fejlődj velünk!

UX/UI designer (contractor)

Vállalkozói együttműködésre keresünk 2 UX/UI designer szakembert, akiknek lehetőségük lesz részt venni egy komplex, egyedi fejlesztésű zöld mezős projektben, nagyvállalati környezetben (projekt időtartama: 1 év).

Feladatok
  • UI design-t, design system-et készítesz hazai ügyfeleink részére: websiteok, webshopok, vállalatirányítási rendszerek, mobil applikációk
  • Részt veszel a projektek üzleti folyamatainak tervezésében
  • UX szempontok feltérképezése: perszóna definiálás, user utak és esetek, fájdalompontok stb.
  • Részvétel usability tesztek végrehajtásában
  • Drótvázas tervek, kattintható prototípusok készítése
  • A felhasználói élmény és a konverziós szempontok fókuszban tartása
  • Együttműködés a többi designerrel, UX kutatókkal, fejlesztőkkel, üzleti elemzőkkel
Elvárások
  • 4-5 év tapasztalat digitális terméktervezésben
  • Erős UX képességek
  • Wireframezés skillek
  • Prototípus készítési ismeretek
  • Átfogó figma ismeret
  • Reszponzív tervezésben szerzett tapasztalat
  • Komplex, több modulos rendszerek átlátása
  • Vállalatirányítási rendszer, oktatási rendszer, webshop admin felület vagy más management jellegű B2B webappok tervezésében szerzett tapasztalat
  • Ilyen jellegű termékek UX/UI konvencióinak ismerete
Előnyt jelent
  • Service design tapasztalat
  • Animációs eszközök: After Effects, Lottie tudás
  • Digitális illusztrációkészítési tudás
  • Tapasztalat komplex design systemek felépítésében és ápolásában

Amit kínálunk

  • szakmai tréningek, céges workshop-ok, egyénre szabott képzési terv, Udemy kurzusokhoz hozzáférés
  • Trendency VIP Membership: extra juttatások 1 éves munkaviszonytól (pl.: Medicover)
  • kedvezményes fogászati kezelések több budapesti helyszínen
  • AYCM sportpass – kedvezményes sportolási lehetőség
  • belvárosi lokáció, IX. kerületi irodánk könnyen megközelíthető
  • családias hangulat; nagy konyha, korlátlan kávé, tea, sörcsap
  • hónapindító közös reggeli, szülinapi tortázások, heti gyümölcs-és nasi nap
  • rugalmas munkaidő, hibrid munkavégzés (heti 2-3 nap home office)
  • bicikli tároló, zuhanyzási lehetőség
  • társasjáték klub
  • forma 1 szimulátor
  • kutyabarát munkahely

(Majdnem) mindenhol ott vagyunk

Nemzetközi tapasztalat, nemzetközi ügyfélkör. A zökkenőmentes együttműködés érdekében kollégáinkkal nemcsak Budapesten találkozhatsz, hanem akár angliai és németországi irodáink egyikében is.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Keress minket bizalommal

ha kérdésed lenne velünk kapcsolatban, vagy csak megosztanád velünk szakmai önéletrajzod

Csatlakozz most

ha készen állsz a kihívásra

Jelentkezem

Jelenleg nyitott pozíciók

19 nyitott pozícióNyitott pozícióink

Fullstack JavaScript fejlesztő (React-Node.js)

Szeretnénk bővíteni az egyik csapatunkat fullstack fejlesztővel.  Az új kollégának lehetősége lesz részt venni egy EU-s módszertani alapokon nyugvó komplex projektben.

Budapest, Hungary
Részletek

UX/UI designer (contractor)

Vállalkozói együttműködésre keresünk 2 UX/UI designer szakembert, akiknek lehetőségük lesz részt venni egy komplex, egyedi fejlesztésű zöld mezős projektben, nagyvállalati környezetben (projekt időtartama: 1 év).

Budapest, Hungary
Részletek

IT projektmenedzser

Jelenleg két csapatunk bővítésére keresünk Projektmenedzser kollégát. Az egyik csapatunk komplex üzleti alkalmazások fejlesztésével foglalkozik, és az új munkatárs részt vehet egy országos közlekedési adatokat kezelő komplex rendszer kialakításában. A másik pozíció a Big Data & Analytics üzletágunkhoz szól, ahol egyedi adatalapú megoldások és termékfejlesztések révén dolgozunk saját területükön kimagasló nagyvállalatokkal.

Budapest, Hungary
Részletek

IT recruiter (részmunkaidő)

HR csapatunkat szeretnénk bővíteni egy részmunkaidős IT recruiter munkatárssal. Az új csapattagot a számára legalkalmasabb részmunkaidős (heti 20, 25 vagy 30 órás) határozatlan idejű munkaviszony várja, hibrid munkavégzéssel (heti 2-3 nap home office).

Budapest, Hungary
Részletek

Cross-functional team lead

Egyik Cross-functional projektcsapatunk élére keresünk egy agilis vezetőt, aki magas szakmai színvonalon végzi a munkáját és támogatja többek között a csapattagok fejlődését, a projektmenedzserekkel szorosan együttműködve a projekt határidőre történő befejezését. Az új kollégának lehetősége lesz részt venni egy komplex, egyedi fejlesztésű zöld mezős projektben, nagyvállalati környezetben.

Budapest, Hungary
Részletek

Vezető szoftvertesztelő

A Trendency 220 fős csapatának tagjaként változatos projektekben veszünk részt: a hagyományos CMS, webshop, portál, okostelefon alkalmazások fejlesztése mellett startupok termékfejlesztései és egyéb nemzetközi projektek szokták napjainkat kitölteni. A szakmai fejlődést céges workshopokkal, egyéni képzési tervvel és Udemy előfizetéssel, a kollégák jó hangulatát pedig hóindító szendvicsezéssel, szülinapi tortázással, nasi- és gyümölcsnapokkal támogatjuk.

Budapest, Hungary
Részletek

DevOps Engineer (.Net)

A Trendency bővülő csapatának tagjaként változatos projektekben veszünk részt: a hagyományos CMS, webshop, portál, okostelefon alkalmazások fejlesztése mellett startupok termékfejlesztéseiben és egyéb nemzetközi és hazai backend és frontend projektek szokták napjainkat kitölteni.

Budapest, Hungary
Részletek

Senior DevOps Engineer (Azure)

A Trendency bővülő csapatának tagjaként változatos projektekben veszünk részt: a hagyományos CMS, webshop, portál, okostelefon alkalmazások fejlesztése mellett startupok termékfejlesztéseiben és egyéb nemzetközi és hazai backend és frontend projektek szokták napjainkat kitölteni.

Budapest, Hungary
Részletek

Backend fejlesztő - NestJS

A Trendency bővülő csapatának tagjaként változatos projektekben veszünk részt: a hagyományos CMS, webshop, portál, okostelefon alkalmazások fejlesztése mellett startupok termékfejlesztéseiben és egyéb nemzetközi és hazai backend és frontend projektek szokták napjainkat kitölteni. A szakmai fejlődést céges workshopokkal és Udemy előfizetéssel, a kollégák jó hangulatát pedig hóindó szendvicsezéssel, szülinapi tortázással, korlátlan kávé-és sörfogyasztással támogatjuk – emellett szeretünk biliárdozni, csocsózni, pókerezni, társasozni, tartunk lan partikat is. Ha szeretnél minket megismerni, hogy meggyőződj arról, valóban itt a helyed, küld el hozzánk a jelentkezésed, egy beszélgetés keretében ismerd meg a lehetőséget és hozz egy döntést. PHP fejlesztő csapatunkat szeretnénk bővíteni.

Budapest, Hungary
Részletek

Data Engineer

Trendency Big Data & Analytics üzletágában egyedi adatalapú megoldások és termékfejlesztések szokták napjainkat kitölteni - megrendelőink üzletileg stabil, saját területükön kimagasló eredményeket elérő nagyvállalatok. Jelenleg a Data engineer csapatunkat szeretnénk bővíteni.

Budapest, Hungary
Részletek

Prompt Engineer

Egy lelkes és kommunikatív Prompt engineer szakembert keresünk, aki nem csak az újításokra nyitott, hanem képes azokat hatékonyan a szervezet működésébe is beépíteni. Alapvető elvárás, hogy ismerje a programozás és tesztelés AI nélküli módszereit, így átérezze a fejlesztőcsapat kihívásait, és hatékony megoldásokat kínáljon a felmerülő problémákra.

Budapest, Hungary
Részletek

iOS fejlesztő

iOS fejlesztésben jártas kollégát keresünk 13 fős natív mobilfejlesztői csapatunkba, akinek lehetősége lesz részt venni egy országosan széles körben használt applikáció fejlesztésében.

Budapest, Hungary
Részletek