• © 2025 Trendency Online Zrt.
  • Facebook
  • LinkedIn
görgess le
Vissza

Senior IT Projektmenedzser

Budapest, Hungary

Miért dönts a Trendency mellett?

Nálunk a közös munka az ajánlatadás helyett egy beszélgetéssel kezdődik, ahol egy kávé mellett igazán megismerhetjük egymást és a feladat hátterét.

Amikor a megoldást keressük kihívásodra, nemcsak a megérzéseinkre, illetve a hazai és nemzetközi projekteken szerzett tapasztalatainkra támaszkodunk, hanem a laikusok számára sokszor száraz adatok is segítenek minket a döntésben.

Henry Ford anno elég jól kijött abból, hogy minden vevőjének fekete autót gyártott. Mi a testreszabottságban hiszünk. Ezért a piacon egyedülálló módon csaknem az összes, széles körben használt platformon otthon érezzük magunkat, így nem korlátoz bennünket a technológia: mindig a feladat szempontjából tökéletes megoldást javasoljuk.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a gondos előkészítés semmit nem ér minőségi és rugalmas kivitelezés nélkül, ezért az összes munkafázist házon belül tartjuk az első konzultációtól kezdve az utolsó tesztelésig.

A sikerrel zárt projektek és ügyfeleink visszajelzései azt igazolják, hogy jó úton járunk. Neked is szívesen bebizonyítjuk.

Feladatunk van számodra!

Csatlakozz a Trendency csapatához, dolgozz és fejlődj velünk!

Senior IT Projektmenedzser

A Trendency közel 240 fős csapatának tagjaként változatos projektekben veszünk részt: a hagyományos CMS, webshop, portál, okostelefon alkalmazások fejlesztése mellett startupok termékfejlesztéseiben és egyéb nemzetközi és hazai backend és frontend projektek szokták napjainkat kitölteni. A szakmai fejlődést céges workshopokkal és Udemy előfizetéssel, egyéni képzési tervvel; a kollégák jó hangulatát pedig hóindító péksütizéssel, szülinapi tortázással, heti nasi- és gyümölcsnapokkal támogatjuk.

Feladatok
  • projektmegvalósítási tervek elkészítése
  • projekt költségvetés készítés és annak szigorú betartása
  • tervezési és fejlesztési követelmények dokumentálása
  • memo-k készítése, PIB és POB egyeztetések vezetése
  • árajánlatok készítése becsléssel és ütemezéssel
  • kapcsolattartás az ügyfelekkel
  • belső és külsős fejlesztői csapatok koordinálása
  • Scope-védelem, CR-ek menedzselése
  • eszkalációs pontok felismerése és menedzselése
  • döntéselőkészítési anyagok összeállítása
  • heti szintű riportálás a vezetőség felé
  • projektek határidőre történő átadása
  • számlázással és teljesítéssel kapcsolatos határidők szigorú betartása
Elvárások
  • minimum 7-10 év projektvezetői tapasztalatod van egyedi szoftverfejlesztési projektekben
  • ismered a projektmenedzsment módszertanokat, keretrendszereket (pl.: Waterfall, Agilis, Scrum, Kanban)
  • magas szintű MS Office és projektmenedzsment támogató eszközismerettel bírsz
  • jó a kommunikációd
  • szeretsz csapatban dolgozni
  • határozott fellépés és jó szervezőkészség jellemez
  • megoldásorientált vagy és erős az érdekérvényesítő képességed az ügyfél felé
  • használtál már Project Management eszközöket (pl.: Jira, Trello, Asana, MSProject)
Előnyt jelent
  • közbeszerzési ismeretek
  • volt már 10+ fős projekt csapatod
  • üzleti elemzői tapasztalat
  • széles tudás webes és/vagy mobil alkalmazások fejlesztéséhez kapcsolódó projektekben
  • CMS domain jártasság
  • kommunikációképes angol nyelvtudás

Amit kínálunk

  • Szakmai tréningek, céges workshop-ok, egyénre szabott képzési terv, Udemy kurzusokhoz hozzáférés, online angol tanfolyam, soft skill tréningek
  • Trendency VIP Membership: extra juttatások 1 éves munkaviszonytól (pl.: egészségbiztosítás, később pedig extra szabadnapok)
  • Kedvezményes fogászati kezelések több budapesti helyszínen
  • AYCM sportpass – kedvezményes sportolási lehetőség
  • Belvárosi lokáció, IX. kerületi irodánk könnyen megközelíthető
  • Családias hangulat; nagy konyha, korlátlan kávé, tea, sörcsap, kutyabarát iroda
  • Hónapindító közös reggeli, szülinapi tortázások, heti gyümölcs-és nasi nap, masszázsfotel, céges mozi, csapatépítők
  • Rugalmas munkaidő, hibrid munkavégzés (heti maximum 2 nap irodai jelenlét, távolság alapon)
  • Bicikli tároló, zuhanyzási lehetőség

(Majdnem) mindenhol ott vagyunk

Nemzetközi tapasztalat, nemzetközi ügyfélkör. A zökkenőmentes együttműködés érdekében kollégáinkkal nemcsak Budapesten találkozhatsz, hanem akár angliai és németországi irodáink egyikében is.

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Vedd fel velünk a kapcsolatot

Keress minket bizalommal

ha kérdésed lenne velünk kapcsolatban, vagy csak megosztanád velünk szakmai önéletrajzod

Csatlakozz most

ha készen állsz a kihívásra

Jelentkezem

Jelenleg nyitott pozíciók

7 nyitott pozícióNyitott pozícióink

Mobile Team Lead (Cross-Functional)

A natív Mobilfejlesztői cross-functional csapatunk élére keresünk egy agilis vezetőt. Az új kollégának lehetősége lesz szakmai oldalról vezetni egy országosan széles körben használt és nagy hatással bíró applikáció fejlesztését, megoldva komplex szakmai problémákat miközben modern és up-to-date technológiákkal dolgozhat.

Budapest, Hungary
Részletek

Automata szoftvertesztelő

Légy részese a Trendency innovatív csapatának automata szoftvertesztelőként! Ha otthonosan mozogsz az automatizált tesztelés világában, és szívesen dolgoznál egy támogató, családias légkörű cégnél, nálunk a helyed! Folyamatos szakmai fejlődési lehetőségek, modern technológiák, rugalmas munkavégzés és vonzó juttatási csomag vár rád – csatlakozz hozzánk, és építsük együtt a jövő digitális megoldásait!

Budapest, Hungary
Részletek

Senior IT Projektmenedzser

Csatlakozz a Trendency dinamikusan fejlődő csapatához Senior IT projektmenedzserként, és vezesd végig kulcsfontosságú digitális projektjeinket az ötlettől a megvalósításig! Ha magabiztosan mozogsz az IT világában, jól kezeled az összetett feladatokat és ügyfélkapcsolatokat, miközben csapatban is hatékonyan dolgozol, nálunk a helyed! Inspiráló szakmai közeg, rugalmas munkavégzés vár rád.

Budapest, Hungary
Részletek

Senior sales consultant

Most építjük fel új értékesítési csapatunkat – ehhez keressük tapasztalt és lelkes Senior sales consultant kollégáinkat, akik ellátják a jelenlegi ügyfelek account manageri feladatait, valamint az új ügyfelek szerzésében is velünk együtt formálják a Trendency jövőjét.

Budapest, Hungary
Részletek

Cross-functional Team Lead

Jelenleg az egyik Cross-functional projektcsapatunk élére keresünk egy agilis vezetőt, aki magas szakmai színvonalon végzi a munkáját és támogatja többek között a csapattagok fejlődését, a projektmenedzserekkel szorosan együttműködve a projekt határidőre történő befejezését. Az új kollégának lehetősége lesz részt venni egy komplex, egyedi fejlesztésű projektben, nagyvállalati környezetben.

Budapest, Hungary
Részletek

.NET fejlesztő

Szívesen dolgoznál zöldmezős projekteken, ahol valódi hatással lehetsz a fejlesztés minden szakaszára? Ha a .NET világában otthon érzed magad, és nyitott vagy a fejlődésre, nálunk megtalálod a helyed!

Budapest, Hungary
Részletek

QA szakterületi vezető

Csatlakozz a Trendency dinamikusan fejlődő csapatához, és vezetői szerepben támogasd a QA csapat munkáját! Ha már rendelkezel vezetői tapasztalattal és szeretnél egy támogató, családias környezetben dolgozni, nálunk a helyed! Kiváló szakmai fejlődési lehetőségek, rugalmas munkavégzés és számos egyéb juttatás vár rád.

Budapest, Hungary
Részletek