Nyitott akták, nehezen nyíló történetek

Vannak mondatok, amelyeket úgy öröklünk, hogy senki nem ül le velünk átadni őket. Hogy erről inkább ne beszéljünk. Hogy ezt ne mondd el az iskolában. Hogy bizonyos dolgokat jobb megtartani magunknak. A családi történetek néha meglepően pontosak abban, melyik rokon milyen süteményt sütött, és meglepően bizonytalanok abban, hogy valakivel végül is mi történt. A hiányzó részek körül aztán megtanulunk közlekedni. Előbb gyerekként, később felnőttként, idővel talán már észre sem véve, hogy kerülünk valamit.

A transzgenerációs traumáról könnyű úgy beszélni, mintha kizárólag egy szakkönyvben lakna. Engem ebben most az érdekel, hogyan találkozunk a hétköznapokban a korábbi nemzedékek félelmeivel, hallgatásaival, megválaszolatlan kérdéseivel. Egy névvel, amelynél megváltozik a beszélgetés hangulata. Egy történettel, amelyből mindenki másik részletet ismer. És azzal, hogy egyszer csak megjelenik egy keresőmező, amelybe be lehet írni ezt a nevet.

Ezekben a helyzetekben válik igazán láthatóvá, milyen várakozás érkezik egy ilyen oldalra. Az ügynökakták ügye évtizedek óta jelen van a közös életünkben. A nyilvános hozzáférés bővítése régóta várt, fontos lépés, aminek szerintem lehet és kell is örülni. De az ember, aki megnyitja az oldalt, ezt az egész történetet magával hozhatja. Kíváncsiságot, gyanút, szorongást, egy családi nevet. Mi pedig digitális termékeket tervező szakemberekként azt is látjuk, hogy ezekkel együtt érkezik meg egy felületre, amelyen valahogy el kell igazodnia.

A Trendency Research & Design csapatával saját kezdeményezésből néztük meg a Nyitott Akták felületét. Öt kiemelt problématerületet azonosítottunk, és néhány lehetséges megoldást is megmutatunk arra, hogyan lehetne pontosabban, érthetőbben és akadálymentesebben találkozni a múltunkkal.

Egy keresőmező túloldalán

A Trendency Research & Design csapatával ezért megnéztük a Nyitott Akták felületét. Közösen végigjártuk, és összegyűjtöttük, hol bizonytalanodunk el, mit nehéz értelmezni, és hol tudna többet segíteni a rendszer. Ez egy első szakértői áttekintés. A belőle születő javaslatokat a szolgáltatás használóival is tesztelni kellene, hogy kiderüljön, valóban segítenek-e.

Ebben a cikkben a felületen átélt úttal foglalkozunk. Azzal, hogy valaki megérkezik, keres, talál valamit, megpróbálja megérteni, majd továbbmegy azzal, amit megtudott vagy megtudni vélt. Ezen az úton a gomboknak, a szövegeknek, a sorrendnek és az elérhető magyarázatoknak is szerepük van.  

Néha egészen nagy.

Egy ilyen szolgáltatástól joggal várható el, hogy a szakmai pontosság mellé érthető használatot is adjon. A látogató nem feltétlenül tudja, mi a különbség az egyes irattípusok között. Lehet, hogy most találkozik először a levéltári szóhasználattal. Ettől még teljesen érvényes kérdéssel érkezik. A felület feladata részben éppen az, hogy segítsen ezt a kérdést a rendelkezésre álló adatokhoz kapcsolni.

A múlt elég bonyolult. A kezelőfelületnek már nem muszáj hozzátennie.

A közel húszfős csapatunkban sokféle tervezői és kutatói nézőpont találkozik. Most ebből a csapatból két junior designer kollégámat kértem meg arra, hogy rövid idő alatt készítsenek néhány konkrét javaslatot, akadálymentességi és content design szakembereink támogatásával. Nem a nulláról indultunk, a DÁP design system elemeire támaszkodtunk, és megpróbáltuk megmutatni, hogyan nézhetne ki néhány következetesebb, érthetőbb megoldás. Nem végleges tervek, és még nem teszteltük őket valódi felhasználókkal, de lényeges különbség, hogy nemcsak elmondjuk, hol akadtunk el, hanem azt is megpróbáljuk megmutatni, merre lehetne továbbmenni. 

A lista már mond valamit

A találati lista különösen érzékeny pont. Beírok egy nevet, megjelenik egy sor, és már történik is valami a fejemben. Megtaláltam. Benne van. Akkor ezek szerint.

Csakhogy a „szerepel a nyilvántartásban” és a „ténylegesen együttműködött az állambiztonsággal” között olyan különbség lehet, amelyet a felületnek is komolyan kell vennie. A nyilvántartási dokumentumok között meghiúsult beszervezésre vonatkozó bejegyzések is előfordulhatnak. Az irat léte, a benne rögzített állítás és az abból levonható következtetés három külön dolog. Aki egy találati sort néz, annak ez nem feltétlenül magától értetődő.

Az áttekintésünkben az egyik legfontosabb probléma éppen az volt, hogy a megértéshez szükséges különbségek a lista szintjén nem válnak elég láthatóvá. A látogató lát egy nevet és néhány adatot, miközben az értelmezéshez további részleteket, dokumentumokat és magyarázatokat kell megnyitnia. Az első benyomás közben már elkészült. Szorgalmas kis szerkezet az agyunk, akkor is dolgozik, amikor még nem adtunk neki elég anyagot.

Sokat beszélünk arról, hogy az interneten mindenki néhány másodperc alatt akar mindent. Ehhez nem szükséges egy univerzális figyelemhosszt másodpercre megállapítanunk. Elég számolni azzal, hogy az emberek átfutják a felületeket, kiemelkedő szavakat keresnek, és gyakran azelőtt alkotnak képet, hogy minden részletet elolvasnának. Különösen akkor, ha személyesen érinti őket, amit látnak.

Ha egy információ alapvetően megváltoztatja a találat jelentését, annak az első értelmezési ponton is jelen kell lennie. Nem elég, hogy valahol megtalálható. A kérdés az, hogy ott van-e, amikor szükség van rá. 

Mit tudunk meg egy sorról?

Egy áttervezett találati listában ezért először az információk sorrendjét gondolnánk újra. Melyik adat segít eldönteni, hogy valóban a keresett emberről van szó? Milyen forrás alapján szerepel itt? Mit rögzít az adott dokumentum, és mi az, amit ebből még nem lehet megállapítani?

A név mellett az azonosítást segítő adatoknak kellene jól olvashatóan megjelenniük. Azonos nevű embereknél a születési hely vagy idő alapvető támpont lehet. A forrástípus mellé rövid, köznyelvi magyarázat kerülhetne. Ahol pedig a dokumentum egyértelműen rögzít valamilyen lényeges körülményt, azt már ezen a szinten is érdemes láthatóvá tenni.

Ez nem jelenthet egy automatikusan kiosztott „ügynök / nem ügynök” címkét. Egy ilyen egyszerűsítés újabb félreértést teremtene. A felületnek a forrásban rögzített információt kell bemutatnia, annak bizonytalanságával és korlátaival együtt. Ha valami a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg, akkor ennek is világos helye van. Az üres mező önmagában nagyon kevés dolgot magyaráz el.

A pontos megnevezések kialakítása közös munka lenne levéltárosokkal, történészekkel és tartalomtervezőkkel. A designer itt abban segít, hogy a szakmailag szükséges különbségeket a látogató észrevegye és megértse. A vizuális hierarchia ilyen helyzetben az értelmezés egyik eszköze. 

“Azt szerettem volna, hogy a látogató ne csak egy névvel és egy sejtéssel menjen tovább, hanem azzal is, hogy kiről van szó, milyen forrás alapján szerepel a listában, és mire nincs még válasz. Ezért külön csoportban vannak a pontos és a hasonló egyezések, és minden kártyán ott áll, mit rögzít az irat, és mit nem.”  —  Zomi Krisztina, Junior UXUI designer

A listáról megnyitható részletekben már elfér a hosszabb magyarázat és az eredeti dokumentum. Így a részletek fokozatosan válnak hozzáférhetővé, de az alapvető jelentés nem marad elrejtve. Jó lenne, ha az alaposabb megértésért kellene továbbkattintani, és nem azért, hogy korrigáljuk az első képernyő alapján kialakult félreértésünket.

Keresni általában egy kérdéssel érkezünk

A keresésnél könnyű abból kiindulni, hogyan rendeztük el az adatainkat. A látogató viszont többnyire úgy érkezik, hogy van egy neve, esetleg egy települése, egy bizonytalan évszáma. Ebből szeretne elindulni.

Az áttekintés során többünknek sem volt egyértelmű, melyik keresőmező pontosan mire vonatkozik, és az egyes feltételek hogyan működnek együtt. Ha már a kereső használatához is ismerni kell a nyilvántartás logikáját, akkor a felület rögtön az elején házi feladatot ad. Valószínűleg nem erre készült az, aki két megálló között megnyitotta a telefonján.

Egy hangsúlyos, egyszerű belépési pont sokat segíthetne. Röviden megmutathatnánk, mire lehet keresni, a részletesebb feltételeket pedig akkor kínálhatnánk fel, amikor szükség lesz rájuk. Az egyszerű kereső mögött persze pontosan meghatározott működésnek kell lennie. Fontos tudni, kezeli-e a névváltozatokat, az ékezeteket vagy a részleges egyezéseket, és hogyan jelzi, ha csak hasonló találatot ad. Ezeket nem érdemes a látogatóra bízott kísérletsorozatként megvalósítani.

A rendszer visszajelzése legalább ilyen fontos. Személyeket számolunk vagy dokumentumokat? Ugyanahhoz az emberhez több sor is tartozhat? Mit jelent pontosan a találatszám? Ezek apró szövegezési kérdésnek tűnnek, amíg valaki következtetést nem von le belőlük.

És ott a nulla találat. Egy eredménytelen keresés azt jelenti, hogy az adott feltételekkel ebben az adatbázisban nem találtunk bejegyzést. Ennél többet nem állíthat. A felület segíthet a keresés módosításában, és röviden elmondhatja az eredmény korlátait. A „nincs találat” képernyő is része a történetnek.

A szűrő legyen segítség

“Abból indultam ki, hogy a legtöbben egyetlen névvel érkeznek, ezért a keresés egy mezővel kezdődik, a részletes feltételeket pedig csak az nyitja meg, aki többet tud. Ha nincs találat, a felület konkrét következő lépést ad.” —  Zomi Krisztina, Junior UXUI designer

A keresés és a szűrés összetartozik, de más feladatot végez. Az egyik elindít, a másik segít szűkíteni azt, amit kaptam. Ehhez tudnom kell, milyen feltétel aktív, mit változtatott az eredményeken, és hogyan tudom visszavonni.

Az irattípus például hasznos szűrési szempont lehet annak, aki érti, mit takar. Aki még nem, annak ugyanaz a választó egy rövidítésfelismerő feladvány. A megoldás itt lehet egészen visszafogott: köznyelvi magyarázat a választási lehetőség mellett, egyértelmű kiválasztott állapot és látható visszajelzés az eredmények változásáról.

A beállított feltételeknek a találatok mellett is követhetőnek kell maradniuk. Egyenként lehessen őket törölni, és legyen világos, hogyan térünk vissza a kiinduló állapothoz. Mobilon különösen könnyű elveszíteni a kapcsolatot a becsukott szűrőpanel és a képernyőn látható lista között.

Ez a működés a visszalépésre is kiterjed. Ha megnyitok egy dokumentumot, majd visszatérek, jó lenne ugyanott folytatni, ugyanazokkal a feltételekkel. A keresésem közben már felépítettem valamilyen gondolatmenetet. A rendszernek érdemes vigyáznia rá.

“Fontosnak tartottam, hogy a látogató mindig lássa, milyen feltételek alapján kapta a találatokat, akkor is, ha a részletes keresést már becsukta. Ezért az aktív feltételek a lista fölött maradnak, egyenként vagy egyszerre is törölhetők, így bármikor visszaléphet egy szélesebb kereséshez.”  —  Zomi Krisztina, Junior UXUI designer

A magyarázat helye ott van, ahol elakadunk

A csapat tábláján többször visszatért a hosszú bevezető szövegek problémája. Az oldal sok mindent el szeretne mondani, ami érthető. Az anyag értelmezéséhez valóban szükség van háttértudásra. Csakhogy a bejáratnál elhelyezett nagy szövegtömbtől még nem biztos, hogy ez a tudás eljut a megfelelő pillanatban a látogatóhoz.

Érdemes három szintben gondolkodni. Megérkezéskor röviden elmondani, mit találunk itt, és mire nem alkalmas önmagában az adatbázis. Használat közben az adott mezőhöz, irattípushoz vagy kifejezéshez adni a szükséges magyarázatot. Az elmélyüléshez pedig meghagyni a részletes leírásokat, videókat és szakmai hátteret.

Egy idegen kifejezésnél helyben megnyitható magyarázat segíthet. Úgy, hogy közben megmaradjon előttem az adat, amely miatt szükségem lett rá. Ez telefonon, billentyűzettel és képernyőolvasóval is elérhető segítséget jelent, nem csak egy egérmutatóra előbújó kis dobozt.

Ugyanígy érdemes összekapcsolni az igazoltan összetartozó dokumentumokat és személyadatokat. A névegyezés önmagában ehhez kevés. A kapcsolat alapját is meg kell mutatni, különben a felület éppen az összefüggések bemutatásával teremthet hamis bizonyosságot. A jobb felfedezhetőségnek együtt kell járnia a források követhetőségével.

“A magyarázatokat ott tesszük elérhetővé, ahol az olvasónak szüksége lehet rájuk, így az ismeretlen kifejezéseket a dokumentum elhagyása nélkül is megértheti. A magyarázatok az eredeti irat és az átirat után, külön szekcióban jelennek meg. Így egyértelmű, mi szerepel az eredeti dokumentumban, mit tettünk hozzá a könnyebb megértés érdekében, és mi az, amit az irat alapján nem tudhatunk biztosan.” —  Gaszper Viktória, UX writer, Content designer 

“Az új dokumentumoldal a jelenlegi nyitottaktak.hu-oldal legnagyobb hiányosságát kezeli: az eredeti oldal egy nevet és egy adatlistát mutat magyarázat nélkül, így a nyilvántartási bejegyzés könnyen ügynöki tevékenységként értelmeződik. Ezért az új tervben az oldal elején rövid tájékoztató jelzi, hogy a bejegyzés önmagában nem bizonyítja az érintett tényleges tevékenységét, a cím pedig az iratot nevezi meg, nem csupán a személyt. A beágyazott PDF-néző helyére nagyobb, előlapra és hátlapra bontott képmegjelenítés került, mellé pedig levéltári ellenőrzésű átirat, amely adatmezőként egyértelműen mutatja, mi szerepel valóban az iraton és mi nincs kitöltve. A szakkifejezések igény szerint megnyitható magyarázatot kaptak, az értelmező összefoglaló, a kapcsolódó iratok és a háttéranyagok pedig elkülönítve, a forrás és az ellenőrzés jelölésével jelennek meg. Az oldal mobilon is jól használható, és megfelel a WCAG 2.2 AA akadálymentességi követelményeinek.” —  Szilágyi Beatrix, Junior UXUI designer 

A nyilvánosság használhatósági kérdés is

Az akadálymentességnek itt külön helye van. Az, hogy egy oldal bárki számára megnyitható, még nem jelenti, hogy bárki használni is tudja. A közös múltunkhoz való hozzáférés nem függhet attól, mennyire látunk jól, tudunk-e egeret használni, vagy milyen segítő technológiával olvasunk.

Az előzetes áttekintésben az olvashatóság, a kontrasztok és a vizuális hierarchia problémái is megjelentek. Ezek mellett a teljes keresési folyamat technikai vizsgálatára is szükség van. Billentyűzettel elérhető-e minden vezérlő? Látható-e, hol jár a fókusz? A képernyőolvasó érthetően nevezi-e meg a mezőket? Kiderül-e számára, ha frissült a találati lista? A táblázat adatai összekapcsolódnak-e a megfelelő fejlécekkel?

A feladat a dokumentum megnyitásánál sem ér véget. Ha a lényegi információ egy beszkennelt képben van, akkor annak olvasható szöveges megfelelőjéről is gondoskodni kell. A gépi átiratnál különösen fontos az ellenőrzés és a bizonytalan részek jelölése. Egy elrontott név vagy félreolvasott bejegyzés ebben a környezetben érdemi tévedéshez vezethet.

A megértést a mondatok hossza, a következetes elnevezések és a kiszámítható működés is segíti. Érzelmileg nehéz tartalom mellett különösen sokat számíthat, mennyi fölösleges értelmezési feladatot ad a rendszer. Jó lenne, ha a figyelmet arra fordíthatnánk, amit megtudunk.

" Űrlaptervezésnél az akadálymentesség sokszor egyszerű döntéseken múlik. Az egyoszlopos elrendezésben a fókusz- és olvasási sorrend egyértelmű a billentyűzetet, a képernyőolvasót vagy a nagyítást használóknak is, a mezők szélessége pedig jelzi, mekkora adatot várunk. Minden mezőnek legyen látható címkéje és rövid segítő szövege, amelyeket a kódban is a mezőhöz kell kötni, hogy a képernyőolvasó felolvassa őket. A hibaüzenet szövegesen, a mező mellett mondja meg, mi a gond és hogyan javítható, ne csak piros keret jelezze. Ha minden mező opcionális, az ismétlődő jelöléseket, például a mezőnkénti „nem kötelező” feliratot, érdemes egyszer, összevonva közölni." — Doszpoly Tamás,  Accessibility designer, Senior UXUI designer  

Itt az élmény nem vidámságot jelent

Designerként furcsa lehet ebben a témában jobb élményről beszélni. A szóhoz könnyen társul valami kellemes, könnyed, kicsit lekerekített. Mintha egy fájdalmas történetre szeretnénk barátságosabb gombot tenni.

A felhasználói élmény azonban akkor is létezik, ha a tartalom nehéz. Ebben az esetben a minőségét az adhatja, hogy megértem, mit látok. Tudom, hol vagyok. El tudom választani a dokumentumban rögzített adatot a következtetéstől. Vissza tudok lépni. Megtalálom a magyarázatot. A saját eszközömmel, a saját tempómban is végig tudom járni az utat.

A „designolt” felületnek ebben annyi szerepe van, amennyiben támogatja az olvashatóságot, a hierarchiát és a nyugodt tájékozódást. Egy rendezett képernyő nem oldja fel azt, amit rajta olvasunk. Segíthet abban, hogy pontosabban értsük.

Meg tudja-e mondani a látogató, mit jelent a találata? Észreveszi-e a bizonytalanságot? Megtalálja-e a forrást? Ugyanazt érti-e egy megjelölés alatt, amit a szakember? Itt a kevesebb kattintás önmagában elég sovány siker. A jobb megértés sokkal fontosabb.

Ez a felület velünk marad

A Covid idején az EESZT felületein sokan nagyon határozott céllal próbáltunk boldogulni: szerettünk volna oltáshoz jutni. Ez elég erős motiváció volt ahhoz, hogy átverekedjük magunkat a nehézségeken. Egy rendkívüli helyzetben azt is könnyebb megérteni, ha a gyors elérhetőség érdekében egy szolgáltatás a problémáival együtt indul el. Attól persze, hogy az emberek végül eljutnak a célig, a felület még nem feltétlenül működik jól. Néha csak nagyon szeretnénk már a végére érni.

A Nyitott Akták esetében viszont évtizedes távlatban érdemes gondolkodni. Remélhetőleg ez az adatbázis velünk marad. Megnyitják majd olyanok is, akik most még olvasni tanulnak, és egyszer csak kérdésük lesz egy családi történettel kapcsolatban. Ebben az értelemben egyfajta digitális emlékmű is: vissza lehet térni hozzá, neveket keresni benne, újraértelmezni azt, amit korábban tudni véltünk. Csakhogy ennek az emlékműnek keresője, szűrői és találati listája is van. Ezeken keresztül találkozunk azzal, aminek emléket állít.

Éppen ezért a közzététel után is indokolt figyelmet és munkát fordítani rá. A félreérthető találatokat, a nehezen használható keresőt vagy a hozzáférést akadályozó megoldásokat érdemes javítani, majd megnézni, valóban könnyebb lett-e tőlük eligazodni. Egy ilyen hosszú életre szánt terméknél néhány átgondolt változtatás értéke sok éven át összeadódhat. A nyilvánosság megteremtése fontos vállalás volt. A gondozása ennek a vállalásnak a folytatása.

Amit egy felület hozzá tud tenni

A digitális termék nem tudja meghatározni, milyen beszélgetés következik egy találat után. Arra viszont van hatása, milyen információval érkezünk meg ebbe a beszélgetésbe. Egy névvel és egy sejtéssel, vagy egy forrással, néhány megértett körülménnyel és azzal a tudással, hogy mire nincs még válaszunk. Ezért fontos, mi kerül előre, mi marad a részletek között, és hol mondja ki a rendszer, hogy valamit nem tudunk biztosan. Ezek tervezési döntések. A hatásuk viszont már túlér a képernyőn.

Jó, hogy ezek az iratok hozzáférhetőbbé váltak. Szeretném, ha a következő lépés az lenne, hogy könnyebb lesz pontosan olvasni, keresni és tájékozódni közöttük. Ebben a kutatásnak, a tartalomtervezésnek, a designnak és a fejlesztésnek nagyon is konkrét feladata van. Olyan termék épül, amely megtartja a szakmai árnyalatokat, és közben az embert is támogatja, aki most találkozik velük először.

Ettől még lehet, hogy nehéz lesz hazafelé. Lehet, hogy több kérdésünk lesz, mint induláskor. A válaszokkal aztán valahogy tovább kell élnünk. Remélhetőleg egy kicsit több tudással. Hogy attól könnyebb lesz-e, azt egyelőre hagyjuk nyitva.